6. rész - Soha többé!

Hi guys! Itt az 5. rész is, olvassátok egészséggel!*^*
Ölel, Nusi.:3

Ahogy felkapott megmentőm tudtam ki az, illatából megidézve: Niall. Nem tudom miért csinálta, hisz' rendesen lecsesztem. Most utálnia kéne nem?
- Mit csinálsz te itt? - sziszegte Adam, valószínűleg a szőkeségre célozva.
- Megmentek egy embert. - lépett hátra egyet Niall. Letett kellemes karjaiból a talajra és ott hagyott. Szemembe nézett gyönyörű íriszeivel, s mintha mondani akart volna valamit, de mégsem tette. - És te? - fordult vissza.
- Épp szaporítani akartam a fajunkat. - mosolygott ártatlanul. Ez a sármos mosoly, tényleg elhiteti veled hogy nem tett semmit, még akkor is ha tudtad, mi történt valójában. Furcsa. - Talán ellenedre van?... Barátom.? - suttogta az utolsó szót lenézően, de tisztán lehetett hallani szavát.
És visszatérve a mondókájára.. Barátom? Ismerik egymást? Mégis honnan? Mikor? Úristen...
- "Majd mindent elmesélek."- csengett elmémben... -Merjem kimondani? Legyen..- Hősöm mondata.
- Ne merj így szólítani. - szólalt meg szagatottan Niall, majd ökölbe szorította kezét. Izmai megfeszültek, félelmet keltve egy emberben. De sajnos Adam, nem ember.
- Ch.. Az a kis ribanc úgyse élte volna túl. Egyszer még úgy is elkapom.
- Ezt mondd ki mégegyszer úgy hogy közben a szemembe nézel. - egy lépést előrébb mentem a hatás kedvéért. Volt legjobb barátom vámpírgyorsasággal elém termett, szemembe bámult, majd ezt mondta:
- Ribanc. Vagy.
Amikor ezek a szavak kicsúsztak az ajkai közül, csak akkor jutott el az agyamig: szerelmes vagyok belé. És szerintem könnyen ki lehet találni hogy így ezerszer is jobban fáj, mintha csak egy vámpír lenne a sok közül. A meleg könnyek gyűlni kezdtek szemem sarkába. Borzalmas érzés ragadott el magával. Mintha most facsarták volna ki a szívem.
- Jajj, szegénykém! Szerelmes... Úgy sajnálom. Tényleg. - Adam hüvelykujját végighúzta arccsontomon, de a másik szőkegyerek láthatóan erősen megragadta karját, és lehúzta rólam.
- Hagyjad. - parancsoltam Niallre. - Te meg... Egy hatalmas tapló vagy. Megcsókolsz majd leribancozol? Hát nem ég le a bőröd szégyenedben?!
- Mondd csak pici lány.. Félsz? Mert kéne. - indult el felém lassan Adam, amiért, hogy elférjek én is, hátramentem.
- Ugyan mitől?
- Nem is tudom...talán tőlem? - kicsit gyorsabb tempóra a váltott és az erkély is közeledett.
- Nem. - röhögtem majd megálltam. Nem akartam kiesni a korláton..- Két hülye kis agyar nem ijeszt meg.
- Most ezt mondod. - keze fülemhez vándorolt amitől kirázott a hideg. Olyan hirtelen jött hideg tenyere, mint az áramcsapás.
Erősen gondoltam Niall-re, hogy most kimenthet de nem tett semmit. Nem értem miért. Mondjuk...lehet ráébredt hogy tapló vagyok vele? Fejemet oldalra billentettem, de csak egy nagyon picit hogy megnézzek az ír manót. Ott volt. De nem úgy ahogy hagytam. Adamke barátjai lekötözték és kloroformmal elkábították. Sikítottam volna, de Adam befogta a számat, majd egy sötét rongyot kötöttek a szememre. A könnyek, amik eddig még csak sorakoztak szememben, lefele kezdtek cikázni. A kendő átázott... Nagyon erősen megcsomózták úgy hogy az is elképzelhető hogy véres könnycseppek voltak. A csuklómat is megkötözték, a hab a tortán pedig az volt, hogy eltört. A helyzethez képest elég nyugott vagyok. Még...

Kómámból az keltett fel hogy valahonnan ledobtak. Mint egy macskát, elvárták tőlem hogy talpra essek.
Az anyagok még mindig ott mint elrablásom elején. A körülmények is. Itt viszont csöndesebb, fagyosabb és sötétebb van. Így egyedül, volt elég időm elhatározni hogy a szerelem rossz. Pont abba szeretsz bele akibe nem kéne, mert meg akar ölni. Utálom amit csinál, de Őt magát szeretem. Logikus... Úgyhogy megfogadtam, hogy soha többé nem leszek szerelmes! Soha!