10. rész - Harry

Sziasztok!..újból xd Nos, a mi agyhalott írónknak egy szőrszálnyi ötlete sincs, ezért engem bízott meg erre a feladatra.. Jólesne egy kis olvasói kritika, szóval akinek van egy kis törpnyi ideje írjon egy kommentet!c: köszönöm!u.i.: bocsánat hogy későn jött...Ölel, Nusi.:3 

Sosem gondoltam, hogy egyszer majd meg kell ölnöm valakit. Főképp nem azt, hogy pont a nővéremet. Azt sem tudom, hogy hogyan keveredtem bele én ebbe az egészbe. Vadászok, vámpírok, még a vérfarkasokat is kinézem jövőből. Egy gödröt ástunk a hátsó kerti kis sírban. Itt aztán minden volt. Tudjátok, máig sem derült ki egyesek miben halt meg, például William Shakespare. Azt hiszem, csak néhány ember számára nem tiszta: a holttestük itt van elásva. Nem valami kis takaros hely. Elég szűkösen vannak elhelyezve. Köröbelül 1x1,5 méteres egy sír. Nem, nem is sír, hanem föld alatt kialakított valami. Egy-egy kőre nevük ráírva, s hogy meddig éltek, miért ölték meg. ,,Leila Morgan: 1993 Augusztus 14 - 2013 október 26. Küldetés.'' 
Új otthonom a Vadászok kuckója. Kiderült, hogy a föld alatt van. Így csak akkor esik be az eső, vagy monjam inkább folyik, mikor mi azt szeretnénk. Még mindig nem értem hogyan, de bejut a fény. Mindenkinek van házikója. Nem betonból, nem fából. Gyökérből. Nagyon biztonságos. Állítólag nem ismeri senki ezt az átjárót, így nincsenek váratlan vendégek. Aki bejön, úgymond örökre bent marad. Csak felügyelet mellett távozhatunk, vagy engedéllyel. Itt nincs olyan, hogy jajj, most el kell mennem a boltba új ruhákért.. Mondjuk ebbe az is közbeszól hogy egyen öltözékek vannak.
Fürdéstől felfrissülve dőltem be az ágyamra. Érdekes lesz ez az élet, mindenféle technikai dolgok nélkül. Nagyon bio ez a hely...csoda hogy egy puha fetrengőt hoztak be ide. A vizet is úgy kell kivonni a fából.. Vagy pedig földi forrásból kell szerezni.
Szememet lehunytam, alvásra kész. Félek nővérem szellemétől. Lehet üldözni fog míg meg nem halok...Ami elég hosszú idő. De az is lehet hogy nem tudja, miszerint Én öltem meg. Nem akarok erre gondolni. Inkább számolom az aranyos bárányokat. Egy kettő, három... és az álom manók elvittek országukba.

*

Egy gyönyörű helyen voltam. Problémák, vámpírok nélkül. A testvérem és én, kicsiként játszottunk a tengerparti homokban. Láttam magamat, ahogy elkezdtem sírni. Hirtelen hangulatváltozásomban Lexa csak ült. Aztán felállt, elment. Azt hiszem, a szüleinkért. Akik nincsenek...Tehát nem tudom miért. Ott hagyott volna? Évek után, visszajött. Úgy néztünk ki mindketten mint ebben az évben. Én talán izmosabb, sebesültebb lehettem. Lex lehajolt, letörölte a könnyeimet. Aztán megütött. A nagy erő leterített a földre. Orcám megsebesült. Hiába, csak kívülről láttam a történteket, én is véreztem. Lexa épp rúgott volna meg, mikor egy medve megmentett. Puha bundája csillogott a holdfényben. S bár nem láthattam arcát, még is sugárzott belőle a szeretet. Két lábra állt, majd Lexinek dőlt.

*

A valóságba két erős kar hurcolása ébresztett föl. Meg kérdéztem tőle hogy ,,Mivan már?'' de egy kendő miatt csak hümmögés hallatszódott. Ebből lekövetkeztettem azt amit kellett: elraboltak. De ki? Mégis hogyan jutott be? Mire használ fel? Csak meg akar ölni?
- Ne légy butus. Téged akarlak. - beszélt. Mély, reszelős hangja volt. Nagyon ismerősnek tűnt, de nem jöttem rá ki az. De annyit tudtam hogy: ismer.

Egy kisebb házhoz értünk. Ám néha a látszatt csalóka, mert ennek is nagy része a mélyben van. Leginkább a börtönre emlékeztet. Sokkal hátborzongatóbb mint amilyen a filmekben. Érzem, az itteni emberek lelkét mik szabadon járkálnak fel-alá. Itt haltak meg. Nem igazán értettem mit susmorognak de félelmet keltő volt. Lehet később én is csatlakozni fogok hozzájuk.
- Maradj ott! És ne mozdulj míg meg nem engedem. - dobott be tömlőcömbe újdonsült ellenségem.
Még mindig nem világos ki Ő, s miért akar megölni. Esetleg Alexandra fiúja? Nem. Tutira nem. Az is lehet, hogy csak egy kaland lennék... De ezt nem lehetett volna ott és most elintézni? Csatlósaként akar? Ötletem sincs. Végülis elég egyértelmű: engem akar.
Kezem, lábam bekötve. Ajkaim előtt egy durva felületű rongy. Felálltam. A jobb csuklóm most különösen fájt. Teljesen kiment a fejemből hogy elvant törve. Talán már hozzászoktam az érzéshez. Biztos. A kilincshez siettem, ugyanis az éles eszköz. Tenyereim ugyan közel vannak egymáshoz, de a remény hal meg utoljára. A zsinórt a téglatest alakú fémre helyeztem, s a sarkán vágni kezdtem a kötőszert. Közben engem is megsebísetett, sőt, szinte már ömlött a vér belőlem. Alattam hatalmas vértócsa,a szálkás darabka rajtam itt-ott pirosba borult. Még a felénél sem járhattam, de a zár kattant. Tudtam ki az. Nem a félelemtől, hanem vérvesztéstől lecsuktam szemhéjamat, ezzel is könnyíteni őket. Az ajtó kinyílt, az egyensúlyomnak vége. A földre borultam.