Mint ahogy látjátok most én jöttem egy résszel, mivel drágalátos Annácskáknak nem jött semmi ihlete :D Nemhúzom tovább már bele is kezdek.
Ölel, Nusi.:3
Tehát ez a vadászat. Vagy vágjunk a közepébe: íjászat. Számomra ez egy rossz vicc...Oké, lehet hogy hiperaktív vagyok, és logika is szorult belém, na de azért a nyilakkak nem bánok valami jól. Mert ugye, mint ahogy kiderült ezekkel harcolunk. Meg forgó csillagokkal, de ez számomra lényegtelen, mert még nem értem el azt a rangot, ahol azokkal lövöldözök. Nos, én még kiképzésen vagyok. A rettegett céltábla felé szeretnén lőni az eszközt, de hát ha nem kedvel..?
- Magasabbra a vállat! - parancsolt a helyettes. Elég kemény.
- Azonnal, Zoé úrnőm - igen, ez a neve. Ő az a lány, aki a börtönből kihozott. Az alacsony, fekete hajú. A bőre csillogott. Fehérebb volt mint az átlag embereké. Nem tudom mitől. Ez különbeztetett meg minket vadászokat, a más lényektől. Hasonlítottunk egy kicsit a vámpírokra. Csak mi a sötétben is fénylettünk. Ez egy kis hátrány volt az esti zsákmány elytésben..
Zoé tanácsát megfogadva igazítottam karjaimon. Tény és való, hogy így már nem kellett teljes erőből húznom a nyilat. Azonban a célzásom még mindig béna.
- Állj oldalra.
- Tessék? - fordítottam a fejem a hang irányába. Ő is egy tanonc volt. Rövid, fakó szőke haja, kleopátra frizurában pompázott. Szépen kiemelte modell arcát. Szeme gesztenyebarnában csillogott, de az is lehet tévedek és fekete az írisze.
- Fordulj oldalra - ismételte. - Ne szemből csináld. Úgy nehéz. Egy kicsit emeld fel az orrát. De tényleg csak picit. Na meg aztán egy aprányit döntsd balra. Most sikerülni fog - fejezte be. Örültem tanácsának, ugyanis 'kapitányom' nemigen adott tippeket. - Lábakat tepreszbe!
Tehát, ahogy elmagyarázta úgy tettem. Kihúz...és lő! Baszki, lehet messzire ment - húztam el a számat a gondolattól. Na jó, biztos hogy túl ment a határon..
- Ne annyira erősen.
Oké. Próbáljuk meg. Kihúz... és lő! Eltalaláltam! Eléggé a szélét, de van ilyen.. Legalább sikerült.
- Köszi - mosolyogtam szégyenlősen. Fura, hogy ilyen alapvető dolgokra - mint pl. a terpeszbe állás, - nem jöttem rá.
- Ismételd meg még háromszor, aztán jöhet élesben - közölte zord hangon a helyettes. - Noel!
- Igen, úrnőm? - fordult hátra kecsesen a segítőm. Most már tudom a nevét is: Noel.
- Ma ezzel a lánnyal mész. Pontban 6-kor. Addigra már sötét lesz. Csak gyakorlás - Noel bólintott.
Az éj fátyla már betakarta az eget, s rajta millió csillag tündökölt. Sajnos, még nem nagyon láttam ezeket a fényeket, mert a városi égők befedték.
Én, és legújabb barátnőm útnak eredtünk. Nem, nem az utakon. A fákon. Mezitláb. Hogy senkise halljon. Íjak a hátunkon. Valami után kutatunk, de nem tudom mi is az. Talán egy őz? Egy disznó? Valami medveféle? Őszintén, fogalmam sincs. Én a csillogást követem Noelből fakadva, amitől beleilleszkedik az égbe. És én? Csak néhány fénypont keletkezik meg, majd eltűnik rajtam. Ismét rejtélyesen.
Noel megállt. Talált valamit.
- Leila. Azt lődd le. - mutatott egy lányra. Haldoklóban volt, könnyű prédának tűnt. Azonban mégis csak megmenteni szerettem volna.
- Nem azt hanem Őt. Nem ugyanaz.
- Tökmindegy. Azt kötelezte rám a főnök hogyha az első élő valami megvan, ölnünk kell.
- És ha azt mondom nem?
- Akkor ölnöm kell. Téged.
Kezemet szám elé kaptam ilyedtemben. Ez mi? Meglátunk valakit és punktum, meghalsz? Szemétség. Vagy én, vagy Ő.
- Rendben - be adtam a derekam. Miért? Mert nem lesz bűnérzetem ha meggyilkolok egy ismeretlent. Ez így nem szép...Inább, le kényszerítem csukni a szemét. Már is jobban hangzik, nem igaz?
- Akkor hajrá - ült le törökülésben egy vastagabb ágon. Egyedül is csináljam? Hát kösz.
Egy nyilat húztam ki nagyobb táskámból, majd az íjat, ami eddig csak pihent bal kezemben, felemeltem. Azóta a pár óra alatt megtanultam célozni. Úgy minden szemszögből. A fejét céloztam meg. Lőttem. Eltaláltam, orcájánál. A hirtelen jött gyorsaságtól a feje ellökődött. Az ujjait mozgatta.
- Noel, ez még él - suttogtam, hogy még a fa levelei se hallják meg.
- Tudom - felállt, ezzel egy szintbe lett velem. - Ez egy vámpír. A szívét célozd - bolíntottam. Nem értem, hogyan tudnánk megölni, hisz' csak törrel lehet. Vagy tévednék?
Noel valahogy a szembe lévő fára keveredett. Két oldalról támadjuk Őt. A barátnőm lőtt rá egyet. Aztán megint, és megint. Nem hatott, ugyanis nem ott találta el ahol kéne. A lány felállt. Szőke haja vállára omlott. Kócós volt, de mégis tökéletesen állt rajta. Még mindig nem értem miért kell egy ártatlant megkéselni.
Noel egy nyilat dobott a fámra, ezzel felébresztve agymenetemből. Én is lenyilaztam párszor a lányt. A szívét is eltaláltam, azzal meg is halt. Mindketten leerszkedtünk a magas növényekről, majd vonszolni kezdtük. Az uraság kívánsága miatt.
- Crystal, felség - hajoltunk meg zsákmányunkkal a kezünkben Noellel. - A fogoly - állt fel a vadásztársam mondókája közben. Én is ezt tettem volna ha nem pillantom meg a lány arcát. A nővérem volt az. Megöltem, a nővérem. A testvérem... Egy gyilkos vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése